-Azt hitte, hogy valami baj van, mert, hogy kiáltásokat hallott. – vigyorgott. Először nem értettem, majd mikor leesett, az arcom hirtelen a vörös összes árnyalatában kezdett pompázni. Nem tudtam elhinni, még soha nem voltam ilyen helyzetben.

-Úristen, ez, de ciki! – az arcomat a tenyerembe temettem – Ne haragudj!

-Ugyan már, szerintem ez elég jó jel! – kacsintott egyet. Annyira szégyelltem magam.

Megszólalt a telefonom. Mikor megláttam, hogy kihív felsikítottam örömömben, abban a pillanatban minden szégyenem elmúlt. Bob csak nézett rám.

-Szia Stephen!  - mondtam izgatottan.

-Szia Hugi! Mit csinálsz?

-Hát öhm, most éppen igazából semmit. – vágtam rá és közben Bobra néztem.

-Esetleg ki tudnál jönni a reptérre elénk?

-Ez most komoly? – sikítottam fel. – Miért nem szóltatok, hogy jöttök?

-Meglepetés. Anyáék még nem tudják. Kb. 1 óra múlva érünk a reptérre. Akkor ki tudsz értünk jönni?

-Persze. Öltözök és megyünk! – mondom vigyorogva.

-Megyünk? – kérdezett vissza.

-Hosszú. Na puszika. – köszöntem el.

-Helló. – tette le végül a telefont.

Megkértem Bobot, hogy vigyen először haza, majd a reptérre. Mikor megérkeztünk én már pattantam is ki az autóból, de ő csak ült és engem nézett.

-Ne már Bob! Ugye nem gondoltad komolyan, hogy itt foglak hagyni a kocsiba?

Nem mondott semmit, csak mosolygott. Nagyon sokat gondolkozok azon, hogy tényleg jó ötlet lenne-e összejönni vele. Lehet kicsit túl sokat is. Néha úgy érzem, hogy túlságosan is túl komplikálom a dolgokat, lehet, csak szimplán haladnom kellene az árral és lesz ami lesz, egyszer élünk végül is.

Már ott álltunk egy ideje és vártunk, hogy megérkezzenek. Mikor megláttam Stephent örömömben a nyakába ugrottam. Nagyon régóta nem találkoztunk, csak néha tudtunk Skypeon beszélgetni, mivel ők a családjával Spanyolországban laktak. A bátyámnak volt egy mennyasszonya, akit Elenának hívtak. Nagyon kedves lány volt és hál istennek nagyon jó kapcsolatot ápoltam vele is, nekem ő már olyan szinten volt, mint ha a nővérem lenne. És hát persze ott volt a kisfiuk James, aki még csupán 3 éves volt, de egy tündéri kisfiú.  

A könnyek hullottak a szemeimből az örömtől, hogy újra láthatom őket.

James megráncigálta a nadrágomat és mondta, hogy vegyem fel, majd halkan a fülembe súgott:

-Ő ki? – mutatott Bobra. Hirtelen nem is tudtam, hogy most hogy mutassam be, ami elég fura volt, hiszen nem mondtuk, hogy járunk, és még mindig nem tudom, hogy egyáltalán akarok-e vele lenni. De miért ne akarnék?  Hiszen nagyon-nagyon kedvelem, és vele lenni egy álom, mellette igazán fontosnak és szépnek érezhetem magam, sokkal felszabadultabban érzem magam, hogy ha vele vagyok. Jézusom Rinna állíts magadon! Már megint csak ezen agyalsz, most inkább foglalkozz a tesódékkal.

-Egy jó barátom Bob! – mosolyogtam felé, majd bemutattam nekik.  Elena csak vigyorgott.

Mikor haza értünk nagy nehezen kipakoltuk a bőröndöket a kocsiból, majd anyáék ugrottak Elenáék nyakába. Apa oda meg vissza volt, hogy újra unokázhat. Ő volt a mindene, amikor James ott volt, olyan volt, mintha a világ megszűnt volna körülötte, és minden búja baja elszállt volna.

-Van egy hírünk! – mondta Stephen.

-Na… a legutóbb mikor ez volt jött James, tán most is lesz egy újabb? – kérdeztem mosolyogva.

-Nem! – vágta rá Elena határozottan. –Össze fogunk házasodni. – mosolyogtak.

-Gratulálunk! – mondtuk egyszerre anyáékkal. – És mikor lesz? – kérdeztem izgatottan.

-Júliusban szeretnénk megtartani és még konkrét helyet nem választottunk, de az biztos, hogy Spanyolországban szeretnénk és a tengerparton.

-Úristen, ez annyira jó! – lelkesedtem.

-Szeretném, ha te lennél a tanúm! – nézett rám Stephen. Alig tudtam elhinni. Annyira boldog voltam, legszívesebben elsírtam volna magam örömömben, de sikerült szerencsére visszafogni magam, így csak egy kisebb visító hangot sikerült kiadnom magamból egy igennel a kíséretében. 

Egész délután beszélgettünk, majd estefelé kisétáltunk a partra, megnéztük a naplementét és játszottunk egy kicsit Jamessel a homokban. Az én kis barátom, mire hazaértünk már a kezemben elaludt. Levetkőztettük és betettük az ágyba, hagy aludjon nyugodtan. Később én is lefürödtem és már épp bújtam volna az ágyamba, amikor hallom, hogy kopogtatnak.

-Gyere! – majd az ajtó kinyitódott és Elena kukucskált be rajta.

-Kérdezhetek valamit? – nézett rám kérdőn. Bólogattam és mutattam neki, hogy huppanjon le az ágyamra.  – Mi a helyzet ez a sráccal?

Hirtelen nem tudtam mit mondjak rá, hiszen még mindig nem tudom én se, hogy mi a helyzet. Tényleg nagyon kedvelem, de mi van, hogy ha nem ő az igazi és megint pofára fogok esni. Annyira irigyeltem a testvéreméket, hiszen nekik annyira egyszerű volt a dolog. Középiskola óta együtt vannak és hiába telt el azóta már 12-14 év még mindig ugyan azt a tüzet látom a bátyám szemében, mint amikor először mutatta be nekünk Elenát. Látni azt, hogy ennyi idő után is napról napra egyre jobban szeretik egymást annyira lenyűgöző. És ezért én mindig is nagyon tiszteltem őket.  

-Hát nem tudom. Komolyan. Jó fej meg minden. De annyira bizonytalan vagyok, nagyon félek egy újabb csalódástól. – mondtam miközben az ágyneműmet babráltam.

-Szereted? – nézett rám komoly tekintettel.

-Nem… Vagyis lehet…nem tudom. Látod – mondtam és kínomban már nevettem. – jó vele lenni, sőőőt több mint jó.

-Hát akkor meg? – mosolygott – Láttam, ahogy rád nézett. Hidd el Leventét soha nem láttam még így rád nézni. Ezt hamarabb tudnám ahhoz hasonlítani, mint ahogy a testvéred tekint rám. – ahogy ezt kimondta a szívem egy hatalmasat dobbant. – Hidd el, bennem is nagyon sok kétely volt, még anno, de ha nem próbálod meg soha nem tudhatod.  

Imádtam Elenát, hiszen mindig tudta, hogy mit kell mondjon, hogy a helyes útra tereljen illetve, hogy segítsen döntést hozni.

-Holnap beszélek vele! – mondtam mosolyogva. Ő csak bólintott, megölelt és már éppen mikor kinyitotta volna az ajtómat szóra nyitottam a számat – Köszönöm!

-Bármikor! – mosolygott – Ja és szívesen várjuk az esküvőre! – kacsintott egyet, majd kiment a szobámból. Nem tudtam más csinálni, mint mosolyogni. Kihalásztam a telefonomat a párnám alól és írtam egy üzenetet Bobnak.

[R] Szia. Holnap tudnánk találkozni? Beszélni szeretnék veled valamiről.

[B] Szia. Persze, ha tíz óra körül beugrok az jó?

[R] Tökéletes. Várlak. Puszi

[B] Aludj jól.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy James cirógatja az orromat a bubujával. Mikor kinyitom a szemem láttam azt huncut mosolyt az arcán, hogy sikerült a terve és feltudott ébreszteni. Felkaptam és a mellkasomra ültettem.

-Játszunk Rinna?

-Mit szeretnél játszani Angyalom? – kérdeztem mosolyogva.

-Legozzunk! Gyere! – mondta és lemászott rólam majd megfogta a kezem és húzott maga után.

Megreggeliztünk és várat építettünk és királyosat játszottunk.

-Igazán szexi ez a pizsama! – mondta egy hang a hátam mögött. Megfordulok, és azt hittem lefordulok az ágyról. Bob volt az. Teljesen elveszítettem az időérzékem.

-Irigykedsz? – vigyorogtam – Neked soha nem lesz ilyened.  – Egy sort, egy trikó, egy palást meg egy korona volt rajtam, hiszen James kinevezett a vár hercegnőjének.

-Szomorú is lettem miatta. – mondta és lesütötte a szemét.

-Figyelj James, most nekem fel kell egy kicsit menjek, beszélnem kell Bobbal, de aztán nem soká jövök megint oké? Addig menj oda tatához! – mondtam és már fel is mentünk a szobámba.

-Szóval miről akartál beszélni? – kérdezte kérdő tekintettel.