Mikor sokan mondják, hogy egy telefonhívás, egy levél, vagy akár egy film képes volt megváltoztatni az életüket, csak néztem és azon gondolkoztam, hogy ezek biztos valami nagyon mélyet akartak mondani, mert, hogy akkor még velem ilyen nem fordult elő. Azonban én sose gondoltam volna, hogy ez lehetséges.

Az én történetem egy e-mail-lal kezdődött, amit édesapám kapott. Akkoriban nem volt munkahelye, de sok helyre beadta az önéletrajzát, majd egyszer csak egy olyan helyre is eljutott, amire nem is számítottunk. Eleinte megdöbbenve néztük és nem hittünk a szemünknek, mikor válasz érkezett az e-mailre. Édesapám testőr volt, már nagyon sok hírességgel volt dolga itthon. De most egy igazán különleges munkára kapott lehetőséget, nem más, mint, hogy legyen Theo James testőre. Az e-mailban az állt, hogy a szerződés határozott időre szól, és amennyiben jól végzi a munkáját ez bővíthető is lesz, így egyelőre öt évre szerződne le.  Ami annyit jelentet, hogy apának ki kellene költöznie Los Angelesbe öt évre. Mikor megmutatta anyának és nekem is ezt az e-mailt megdöbbentünk, eleinte el sem hittük. Szívem hevesen vert, majd kiugrott a helyéről, ahogy elképzeltem, hogy mi Los Angelesbe fogunk költözni.  Mindig is szerettem volna, hogy ha egyszer elköltöznénk külföldre, na de az, hogy egyből Los Angelesbe azt álmaimban nem gondoltam volna. Már épp szóra nyitottam a szálamat, amikor anya közbe vágott.

-El kell fogadnod ezt az állást. – mondta kicsit lelkesen.

-Jó de mi lesz a te munkáddal, meg a lány sulijával? Hagyjunk itt minden csapot-papot, és költözzünk a világ másik felére? Mi van, hogy ha még sem válik be és kiderül, hogy ez csak egy kamu mi meg itt hagytunk mindent.  – válaszolta kedvetlenül.

-Ne legyél negatív.  És mi lenne, hogy ha elmennénk először beszélni velük, mondjuk ott töltenénk három-négy napot és majd utána döntenél? – próbálta anya meggyőzni. A szívem egyre jobban kalapált. Nem igaz, hogy apa egy ilyen nagy lehetőséget szeretne kihagyni. Megértem én, hogy fél, de valamit tenni kell, és ez egy olyan lehetőség, amit nem lehet kihagyni. Kár lenne érte.

Kisebb-nagyobb győzködések után anyának sikerült rávennie, hogy beszéljenek velük. Hétvégén indulnak is, hogy minél hamarabb kiderüljenek a pontosabb részletek.

Én a hosszú hétvégét itthon töltöttem feszülten. Vártam a nap huszonnégy órájának minden egyes percében, hogy írjanak nekem, hogy végül mi lett. De semmi. Én már nézegettem a Los Angeles-i egyetemeket. Kicsit félve, de nézegettem őket. Annyira féltem tőle, hogy bele élem magam és aztán kiderül, hogy az egész egy kamu volt és maradunk itthon és éljük az átlagemberek további életét és egész életemre szürke kisegér maradok. Annyira szerettem volna kitörni belőle, de valahogy soha nem ment, és úgy gondoltam, hogy itt a nagy alkalom.

Majd végül eljött a nagy nap mentem anyáék elé a reptérre. Az utóbbi időben amennyi izgalomban volt részem, csodáltam, hogy nem lett még szívritmus zavarom. Sokat kellett várni rájuk, mire nagy nehezen ők is megérkeztek. De amikor megláttam anyáék arcán a mosolyt tudtam, tudtam, hogy az életem gyökeresen meg fog változni. És igen, annak az e-mailnak köszönhetően.

Egészen hazáig meséltek anyáék. El se tudtam hinni amiket meséltek. Igaz volt, teljes mértékben igaz volt az e-mail amit olvastunk. három hónap próba időt fog kapni apa, és ha minden utána jól megy akkor ténylegesen alá fogják írni a szerződést és öt évig testőre lesz Theo James-nek. De akkor is arra voltam a legkíváncsibb , hogy most akkor mi is megyünk anyával vagy csak apa megy ki egyenlőre és utána megyünk majd mi is ki.

Végül nagy nehezen a lényegre tértek. És végül is az fog történi, hogy apa kiutazik, három hónapra ott majd meglátjuk, hogy fogja bírni és, hogy tetszik-e neki a munka. Amennyiben minden a legjobban megy anya is felmond és én is beadom az iskolába az átiratkozást.

Forog velem a világ. Olyan dolgok történnek velem, amiről eddig még csak álmodoztam. Három hónapja próbálom magam meggyőzni, hogy igen is velem történik ez meg, de egyszerűen képtelenség annyira álomszerű ez az egész. Szerencsére sikerült átjelentkeznem az ottani egyetemre így ott is tudom folytatni a tanulmányaimat. Nem volt könnyű menet. Rengeteget kellett tanuljak az utóbbi időben, hogy bebizonyítsam, meg tudom állni a helyem az ottani egyetemen is. Az angolom már szinte anyanyelvi szintű, még vannak azért jogi kifejezések, amiket annyira nem értek, nem tudok, de menni fog. Mennie kell. 

Soha nem gondoltam volna, hogy mennyi papírt kell elintézni ahhoz, hogy a tárgyainkat a tengeren túlra szállítsák. Minden egyes dologról, amit vittünk magunkkal meg kellett állapítani az értékét is még a legeslegapróbb mütyürnek is. Egy hónapig tartott körülbelül, mire anyával mindent „árcímkéztünk”, és elpakoltunk, de nagyon sok kacattól sikerült megválnunk. Mekkora szerencse, hogy nem egyről a másikra kellett kiköltözzünk.

Már a repülőn ültünk. De már tűkön ültem, alig vártam, hogy végre leszállhassunk, és kezdetét vegye az új életem. A gépen próbáltam olvasni, filmezni, aludni, de semmi, egyszerűen semmi nem kötötte le a figyelmemet. Vártam, hogy a pilóta bemondja a hangosba, hogy megkezdjük a leszállást. Mikor ez eljött a szívem hevesebben vert, mint valaha, szorítottam anya kezét.  Mikor leszálltunk apa már várt ránk. Egymás nyakába ugrottunk, hiszen már három hónapja csak skype-on keresztülláttuk. Annyira örültünk egymásnak.

Haza értünk. Igen, haza. Furcsa volt, hogy ezt a szót most már nem a régi házunkra értem, hanem itt Los Angeles-ben lévő házra. Úgy éreztem magam, mintha egy filmszereplője lennék és ez az egész csak egy szerep, és a rendező mindjárt leállítja a forgatást és mehetek vissza a régi házunkba.
A ház gyönyörű volt. Pont beleillet az utcaképbe. Az a tipikus amerikai kertvárosi ház, amit a filmekbe is láthatunk. Hatalmas előkert csodaszép sziklakerttel. A verandán egy felszerelt hintaágy állt, és ilyen kerti kiülős fotelok. Gyönyörű volt. Belülről meg aztán ne is beszéljünk róla. Emeletes volt a ház. Az alsó szinten  volt a konyha, nappali, edző szoba - igen, az állam a földet súrolta mikor megláttam – és felül volt az én szobám, a szüleim szobája és a két szobához külön-külön járt egy fürdőszoba. Nem hittem el, hogy ez, mint a mienk. Pedig igaz, ez mind a mienk.

Az egész napot együtt töltöttük, apa megmutatott egy-két fontos dolgot a városban és a környéken. Voltunk a hírességek sétányán is. Megmutatta apa, hogy hol dolgozik- legalább is a központot. Mikor haza értünk, elfelejtettem, hogy nem írtam a barátaimnak, hogy megérkeztünk. Felszaladtam a szobába és írtam Leventének, hogy jöjjön fel skype-ra. De sajnos nem ért rá. Kicsit elszomorodtam, de aztán láttam, hogy Zorka már hívott is.

-Na mi a helyzet? Miért nem hívtál? – vont kérdőre.

-Jajj bocsi, csak aztán hogy elkezdtünk pakolászni meg voltunk egy kicsit várost nézni, és úgy eltelt az idő, igazán röstellem – mondtam kicsit szomorúan.

-Jól van, tudod, hogy nem azért mondtam – mosolygott – de mi ez a rosszkedv?

-Levente nem akart velem beszélni. Írtam neki, hogy jöjjön fel, de annyit írt, hogy most dolga van, majd később beszélünk…

-Jajj ugyan már, biztos valami dolga van tényleg. – próbált megvigasztalni.

Majd még órákig beszélgettünk. Megmutattam neki a házat- skypon keresztül már amennyire lehet- és közben pakoltam ki a szobámba a dolgaimat. Imádom Zorkának az ízlését, így pont kapóra jött a szoba dekorálásánál, hogy mit hova rakjak.

-Suliban mikor kezdesz? 

-Hétfőn. Addig is legalább még tudom még kicsit tanulni az angolt.

-Hát te hülye vagy. Mit akarsz még azon tanulni? Felsőfokú nyelvvizsgád van… mit akarsz még?

-Hát ilyen jogi kifejezésekkel még hadilábon állok azért. Nem árt még jó párszor ráfeküdni. Mert gondolom a jogon nem az időjárásról fogunk beszélgetni, vagy legalább is az oktatók nem arról fognak beszélni.  – mondtam és elkezdett röhögni.

Majd elköszöntünk egymástól és én lefeküdtem aludni. Hosszú volt ez a nap.