-Azt hitte, hogy valami baj van, mert, hogy kiáltásokat hallott. – vigyorgott. Először nem értettem, majd mikor leesett, az arcom hirtelen a vörös összes árnyalatában kezdett pompázni. Nem tudtam elhinni, még soha nem voltam ilyen helyzetben.

-Úristen, ez, de ciki! – az arcomat a tenyerembe temettem – Ne haragudj!

-Ugyan már, szerintem ez elég jó jel! – kacsintott egyet. Annyira szégyelltem magam.

Megszólalt a telefonom. Mikor megláttam, hogy kihív felsikítottam örömömben, abban a pillanatban minden szégyenem elmúlt. Bob csak nézett rám.

-Szia Stephen!  - mondtam izgatottan.

-Szia Hugi! Mit csinálsz?

-Hát öhm, most éppen igazából semmit. – vágtam rá és közben Bobra néztem.

-Esetleg ki tudnál jönni a reptérre elénk?

-Ez most komoly? – sikítottam fel. – Miért nem szóltatok, hogy jöttök?

-Meglepetés. Anyáék még nem tudják. Kb. 1 óra múlva érünk a reptérre. Akkor ki tudsz értünk jönni?

-Persze. Öltözök és megyünk! – mondom vigyorogva.

-Megyünk? – kérdezett vissza.

-Hosszú. Na puszika. – köszöntem el.

-Helló. – tette le végül a telefont.

Megkértem Bobot, hogy vigyen először haza, majd a reptérre. Mikor megérkeztünk én már pattantam is ki az autóból, de ő csak ült és engem nézett.

-Ne már Bob! Ugye nem gondoltad komolyan, hogy itt foglak hagyni a kocsiba?

Nem mondott semmit, csak mosolygott. Nagyon sokat gondolkozok azon, hogy tényleg jó ötlet lenne-e összejönni vele. Lehet kicsit túl sokat is. Néha úgy érzem, hogy túlságosan is túl komplikálom a dolgokat, lehet, csak szimplán haladnom kellene az árral és lesz ami lesz, egyszer élünk végül is.

Már ott álltunk egy ideje és vártunk, hogy megérkezzenek. Mikor megláttam Stephent örömömben a nyakába ugrottam. Nagyon régóta nem találkoztunk, csak néha tudtunk Skypeon beszélgetni, mivel ők a családjával Spanyolországban laktak. A bátyámnak volt egy mennyasszonya, akit Elenának hívtak. Nagyon kedves lány volt és hál istennek nagyon jó kapcsolatot ápoltam vele is, nekem ő már olyan szinten volt, mint ha a nővérem lenne. És hát persze ott volt a kisfiuk James, aki még csupán 3 éves volt, de egy tündéri kisfiú.  

A könnyek hullottak a szemeimből az örömtől, hogy újra láthatom őket.

James megráncigálta a nadrágomat és mondta, hogy vegyem fel, majd halkan a fülembe súgott:

-Ő ki? – mutatott Bobra. Hirtelen nem is tudtam, hogy most hogy mutassam be, ami elég fura volt, hiszen nem mondtuk, hogy járunk, és még mindig nem tudom, hogy egyáltalán akarok-e vele lenni. De miért ne akarnék?  Hiszen nagyon-nagyon kedvelem, és vele lenni egy álom, mellette igazán fontosnak és szépnek érezhetem magam, sokkal felszabadultabban érzem magam, hogy ha vele vagyok. Jézusom Rinna állíts magadon! Már megint csak ezen agyalsz, most inkább foglalkozz a tesódékkal.

-Egy jó barátom Bob! – mosolyogtam felé, majd bemutattam nekik.  Elena csak vigyorgott.

Mikor haza értünk nagy nehezen kipakoltuk a bőröndöket a kocsiból, majd anyáék ugrottak Elenáék nyakába. Apa oda meg vissza volt, hogy újra unokázhat. Ő volt a mindene, amikor James ott volt, olyan volt, mintha a világ megszűnt volna körülötte, és minden búja baja elszállt volna.

-Van egy hírünk! – mondta Stephen.

-Na… a legutóbb mikor ez volt jött James, tán most is lesz egy újabb? – kérdeztem mosolyogva.

-Nem! – vágta rá Elena határozottan. –Össze fogunk házasodni. – mosolyogtak.

-Gratulálunk! – mondtuk egyszerre anyáékkal. – És mikor lesz? – kérdeztem izgatottan.

-Júliusban szeretnénk megtartani és még konkrét helyet nem választottunk, de az biztos, hogy Spanyolországban szeretnénk és a tengerparton.

-Úristen, ez annyira jó! – lelkesedtem.

-Szeretném, ha te lennél a tanúm! – nézett rám Stephen. Alig tudtam elhinni. Annyira boldog voltam, legszívesebben elsírtam volna magam örömömben, de sikerült szerencsére visszafogni magam, így csak egy kisebb visító hangot sikerült kiadnom magamból egy igennel a kíséretében. 

Egész délután beszélgettünk, majd estefelé kisétáltunk a partra, megnéztük a naplementét és játszottunk egy kicsit Jamessel a homokban. Az én kis barátom, mire hazaértünk már a kezemben elaludt. Levetkőztettük és betettük az ágyba, hagy aludjon nyugodtan. Később én is lefürödtem és már épp bújtam volna az ágyamba, amikor hallom, hogy kopogtatnak.

-Gyere! – majd az ajtó kinyitódott és Elena kukucskált be rajta.

-Kérdezhetek valamit? – nézett rám kérdőn. Bólogattam és mutattam neki, hogy huppanjon le az ágyamra.  – Mi a helyzet ez a sráccal?

Hirtelen nem tudtam mit mondjak rá, hiszen még mindig nem tudom én se, hogy mi a helyzet. Tényleg nagyon kedvelem, de mi van, hogy ha nem ő az igazi és megint pofára fogok esni. Annyira irigyeltem a testvéreméket, hiszen nekik annyira egyszerű volt a dolog. Középiskola óta együtt vannak és hiába telt el azóta már 12-14 év még mindig ugyan azt a tüzet látom a bátyám szemében, mint amikor először mutatta be nekünk Elenát. Látni azt, hogy ennyi idő után is napról napra egyre jobban szeretik egymást annyira lenyűgöző. És ezért én mindig is nagyon tiszteltem őket.  

-Hát nem tudom. Komolyan. Jó fej meg minden. De annyira bizonytalan vagyok, nagyon félek egy újabb csalódástól. – mondtam miközben az ágyneműmet babráltam.

-Szereted? – nézett rám komoly tekintettel.

-Nem… Vagyis lehet…nem tudom. Látod – mondtam és kínomban már nevettem. – jó vele lenni, sőőőt több mint jó.

-Hát akkor meg? – mosolygott – Láttam, ahogy rád nézett. Hidd el Leventét soha nem láttam még így rád nézni. Ezt hamarabb tudnám ahhoz hasonlítani, mint ahogy a testvéred tekint rám. – ahogy ezt kimondta a szívem egy hatalmasat dobbant. – Hidd el, bennem is nagyon sok kétely volt, még anno, de ha nem próbálod meg soha nem tudhatod.  

Imádtam Elenát, hiszen mindig tudta, hogy mit kell mondjon, hogy a helyes útra tereljen illetve, hogy segítsen döntést hozni.

-Holnap beszélek vele! – mondtam mosolyogva. Ő csak bólintott, megölelt és már éppen mikor kinyitotta volna az ajtómat szóra nyitottam a számat – Köszönöm!

-Bármikor! – mosolygott – Ja és szívesen várjuk az esküvőre! – kacsintott egyet, majd kiment a szobámból. Nem tudtam más csinálni, mint mosolyogni. Kihalásztam a telefonomat a párnám alól és írtam egy üzenetet Bobnak.

[R] Szia. Holnap tudnánk találkozni? Beszélni szeretnék veled valamiről.

[B] Szia. Persze, ha tíz óra körül beugrok az jó?

[R] Tökéletes. Várlak. Puszi

[B] Aludj jól.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy James cirógatja az orromat a bubujával. Mikor kinyitom a szemem láttam azt huncut mosolyt az arcán, hogy sikerült a terve és feltudott ébreszteni. Felkaptam és a mellkasomra ültettem.

-Játszunk Rinna?

-Mit szeretnél játszani Angyalom? – kérdeztem mosolyogva.

-Legozzunk! Gyere! – mondta és lemászott rólam majd megfogta a kezem és húzott maga után.

Megreggeliztünk és várat építettünk és királyosat játszottunk.

-Igazán szexi ez a pizsama! – mondta egy hang a hátam mögött. Megfordulok, és azt hittem lefordulok az ágyról. Bob volt az. Teljesen elveszítettem az időérzékem.

-Irigykedsz? – vigyorogtam – Neked soha nem lesz ilyened.  – Egy sort, egy trikó, egy palást meg egy korona volt rajtam, hiszen James kinevezett a vár hercegnőjének.

-Szomorú is lettem miatta. – mondta és lesütötte a szemét.

-Figyelj James, most nekem fel kell egy kicsit menjek, beszélnem kell Bobbal, de aztán nem soká jövök megint oké? Addig menj oda tatához! – mondtam és már fel is mentünk a szobámba.

-Szóval miről akartál beszélni? – kérdezte kérdő tekintettel.  

Leültünk az asztalunkhoz és beszélgettünk. Egész végig fogta a kezem, simogatott, és ha úgy adódott, akkor egy-két puszit is kaptam. Nagyon aranyos és figyelmes volt egész este.

Ahhoz képest, ahogy a kapcsolatunk indult…

Az a bizonyos este után jó ideig nem beszéltünk. Shawntól elkérte a telefonszámom és jó párszor próbálkozott, de én nem akartam vele beszélni, valahogy mindig sikerült olyan indokot talál, aminek köszönhetően nem tudtunk találkozni. Azonban egy hónapja elmentünk egy csajos estére a lányokkal. Iszogattunk, beszélgettünk nagyon jól telt az este. Aztán egyszer csak szóba hozták Bobot. Eleinte próbáltam terelni a témát, de nem hagyták. Elkezdtek faggatni, hogy miért nem adok neki egy esélyt meg miért nem beszélek legalább vele. Elmondtam nekik újra, hogy mi a helyzet, de persze nem hagytak nyugton és beleültették a bogarat a fülembe. Mikor már kezdtek a pubban az emberek oszlani, megbeszéltünk, hogy átmegyünk Zohoz nézünk valami filmet és rendelünk pizzát. Így is történt. Azonban egész végig ő járt a fejemben. Igazából soha nem gondoltam rá, mindig csak leráztam és azzal magamban le is zártam a dolgot, de most ez más volt. Belegondoltam, hogy mi van akkor, hogy ha a lányoknak tényleg igazuk van és ő az akire várok. De erre még csak gondolni is furcsa volt, hiszen egészen eddigi életemben úgy képzeltem el magam, hogy Leventével fogom leélni az életem, de ő ezt nem így gondolta, dobott és az fájt az egészben a legjobban, hogy meg se akarta próbálni megoldani a dolgot. És most itt van Bob, aki minden héten újra és újra próbálkozik. Néha már sajnáltam, hogy állandóan lekoptattam, de soha nem adta fel.
Nem tudtam a filmre koncentrálni. Állandóan ő járt a fejemben, a hangja ott volt a fülemben, az illata az orromban. Láttam magam előtt azokat a gyönyörű szemeket, ahogy csillogtak, ha rám nézett. Beleborzongtam mikor arra gondoltam, hogy miket csináltunk akkor este. Soha nem hozott ki senki belőlem annyit, mint ő akkor. Fel se tűnt, hogy vége lett a filmnek. Csak akkor ugrottam ki a gondolatmenetemből, amikor Lili csettintett egyet az orrom előtt.

-Te belezúgtál! – mondta vigyorogva Esme.

-Mi? Én? Kibe? – kezdtem meglepetten és éreztem, hogy kezdek, pirul.

-Kori! Ne csinálj, úgy mintha nem tudnád miről van szó! – bökte meg az oldalam Zori

-Ti csak kitaláltátok! Bemesélitek magatoknak – próbáltam terelni a témát, de akkor lelki szemeim előtt megjelent – Nem is illenénk össze. Bob túl tökéletes hozzám. Láttátok ti? Azok a gyönyörű kék szemek, az a mosoly, és akkor még a testéről illetve hátsó feléről nem is beszéltünk, és olyan kedves… biztos van benne valami rossz is nem lányok? – néztem rájuk kérdőn, de akkor vettem észre, hogy egyfolytában összenéznek és kuncognak – most mit vigyorogtok? – kaptam hirtelen észbe.

-Mi nem mondtuk senkinek a nevét – vágta rá Esme.

-Hát de… - hebegtem

-Nincs hát de. Ne tagadd, hogy nem jön be. Főleg az az este után, én hason csúszva mennék utána. – nevetett közbe Lili.

Aztán gyorsan eltelt az az este és körülbelül rá két napra megint keresett Bob. És akkor már belementem, hogy találkozzunk. Aztán egyre többet beszélgettünk és végül is megbeszéltünk, hogy az első igazi randik ez a bál lesz. És most itt vagyunk. Nagyon ideges voltam, de mikor itt van a környezetemben, valahogy mindig megnyugszok. Annyival másabb hatással van rám, mint Levente volt. Kezdem azt érezni, hogy szeretem. Lehet tényleg ő az akit a sors nekem szánt.

-Annyira örülök, hogy velem jöttél el a bálba. Nincs nálam szerencsésebb ember. – és adott egy puszit a számra.

-Nagyon kedves vagy! Miért vagy ilyen jó hozzám? – bújtam közel hozzá.

-Mert szeretlek. – hirtelen nem vettem levegőt és ezt ő is észrevette. – Ne haragudj, azt hiszem ez egy kicsit korai volt még.

-Egy kicsit. De ne értsd félre, nagyon kedvellek – mondtam és adtam egy puszit neki. Elmosolyodott.

-Te vagy a legcsodálatosabb ember a világon. – közel húzott magához és megölelt.

Egész este összebújva táncoltunk. Annyira romantikus volt. Néha Shawn odajött hozzánk beszélgetni és persze Jamest bemutatni. Nagyon aranyos fiú jókat tudtunk vele is beszélgetni.
Majd a többiekkel elkezdtünk versenyezni, hogy ki bírja jobban a piát. Az egyik srác hozott mindenkinek hat felest és igazából az volt a lényege, hogy egymás után húzzuk le. Volt, aki a másodiknál abba hagyta volt, aki a negyediknél, de én nem, én mindet megittam. Mit ne mondjak, amikor fel akartam állni az asztaltól hirtelen megszédültem. Mivel Bob is mind a hatot meghúzta, így hiába próbálkoztam bele kapaszkodni csak egymásra estünk. A többiek nagyon jót nevettek rajta. Aztán mikor mi is felfogtuk a dolgot már velük nevettünk.
Lassan eljött a bálnak a vége, így sajnos haza kellett mennünk. Bobhoz mentünk. Szerencsére nem lakott messze a sulitól, így gyalog mentünk haza, hiszen még is csak ittunk. Megbeszéltük, hogy majd reggel visszamegyünk a kocsiért.
Felfogtam a kezembe a szoknyámnak az alját, hogy ne hogy koszos legyen és a cipőmet is levettem, már nagyon fájt a lábam a sok táncolástól.

-Nagyon jó este volt! – törte meg a csendet.

-Igen, örülök, hogy veled jöhettem el. – mondtam és hozzábújtam.

-Kérdezhetek valamit? – nézett rám komoly tekintettel. Amitől kicsit összeszorult a gyomrom.

-Persze, mond nyugodtan.

-Mi most akkor járunk? – épp odaértünk a lakáshoz, beütötte a kódot és már nyílt is az ajtó. Hezitáltam magamban. Nem tudtam mit mondjak rá. Egyre jobban kedvelem, de még nem érzem úgy, hogy komolyan ki lehetne mondani, hogy együtt vagyunk, meg amúgy is még is csak ez volt az első igazi randik, úgy érzem, még kicsit korai lenne kijelenteni.

-Erről beszélnénk egy kicsit később? – mondtam és próbáltam kicsit lágyabb hangsúlyt felvenni, nem akartam, hogy azt érezze ebből, hogy én egyáltalán nem akarok vele lenni, pusztán még egy kis időre van szükségem.

Beszálltunk a liftbe, megnyomta a hatos gombot és már el is indult. Közel húzott magához, egymás szemét néztük. Ajkunk már szinte összeért, éreztem, ahogy a szíve egyre hevesebben ver, ha most szemüveges lennék, biztos bepárásította volt, hiszen annyira hevesen vette a levegőt. Megcsókolt, először lassan, majd egyre szenvedélyesebben. Éreztem, hogy nem bírok neki ellenállni, ugyan az-az érzés tőrt rám, mint akkor este. Minden porcikám kívánta. Majd hirtelen kinyílt a lift ajtó és egy bácsi szállt be. Eltávolodtunk egymástól. Mosolyogva lopva néztünk egymásra. Mikor újra kinyílt, akkor már kiszálltunk és bementünk Bob lakásába. Már épp szóra nyitottam volna a számat, amikor nekem esett. Neki nyomott a falnak és elkezdett csókolni. Tele volt szenvedéllyel. Lehúzta a ruhám cipzárját és elkezdte a nyakamat puszilgatni. Levettem róla a ruháját. A szájával körbe járta a testemet. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy vele vagyok. Ő volt az a személy, akivel a fellegekben éreztem mindig magam. Egyre hevesebben vert a szívünk. Lehúzta a bugyim, majd egyre hevesebb lökésekkel bombázott. Kis idő elteltével, mikor már majdnem az élvezetek csúcspontjára jutottunk felkapott és átvitt az ágyra. Olyan heves volt, mint aki attól fél, hogy soha többet nem lehetünk együtt, és ez az utolsó éjszakánk.  Ledobott az ágyra, majd elkezdte a testemet csókolgatni. Azonban egy hang megzavart minket. Kopogtattak. Értetlenül egymásra néztük. Nem tudtuk, hogy vajon ki lehet az majdnem hajnali négykor.

-Vártál valakit? – kérdeztem kérdőn.

-Nem – majd gyors megkereste az alsónadrágját és felkapott egy köntöst. Én pedig bebújtam a takaró alá. Annyira puha és kényelmes volt, már el is felejtettem, hogy milyen királyi ez az ágy. De annyira fáradt voltam már, hogy csak egy pillanatra éreztem, hogy le kell hunynom a szemem. Kis idő elteltével arra ébredek, hogy valaki simogatja az arcom.

-Jó reggelt Angyalom! – mosolygott rám és adott egy puszit a homlokomra.

-Jó reggelt! – mosolyogtam vissza. Kicsit nyújtóztam, amikor észrevettem, hogy világos van. Fel se fogtam, hogy már alapból úgy köszönt, hogy jó reggelt.  – Úristen! Már reggel van? Hány óra van? – pattantam fel az ágyról.

-Egy óra van! Én ezt inkább már délutánnak mondanám. – ült fel ő is.

-Ne haragudj, nem akartam elaludni, de olyan sokáig voltál kint az ágyad meg olyan puha volt.

Közel húzott magához és átkarolt.

-Nem kell szabadkoznod. – mosolygott. – Csak a szomszéd volt. –és elkezdett nevetni.

-Most min nevetsz? – néztem fel rá.

-Támogass már meg, ha lehet egy fejfájásival. – nézett kérlelőn.

-Még mindig másnapos vagy? – kérdeztem vigyorogva.

-Először is mi az, hogy még mindig? Hiszen alig egy óra van, a másik meg annyi tequila után csodálkozol?  - és közben nézte a plafont nézte egy jégkockás zacskóval a fején.

Adtam neki egyet, majd én is bevettem. Pihentünk egy kicsit, beszélgettünk. Majd kicsit később Zo haza ment én pedig átmentem Shawnhoz.

-Szia Rinna! – mondta mosolyogva és megölelt. – Gyere be.

Felmentünk a szobájába és beszélgettünk egy kicsit, de még mindig nem tért ki rá, hogy miért akarta, hogy átjöjjek. Csak beszél, és beszél, én mosolygok és bólogatok, alig várom, hogy kinyögje, hogy végre mit akart. De egyszerűen semmit nem mondott, így hát rákérdeztem.

-Mondta Zori, hogy beszélni akartál velem. – hoztam fel a témát.

-Á tényleg. Beszéltem Bobbal.  – nézett rám komoly arccal és hirtelen kivert a víz, hirtelen köpni, nyelni nem tudtam, de próbáltam higgadtan reagálni.

-Miről? – kérdeztem magabiztosságot sugallva.

-Tudod te. – nagyot nyeltem. – Ugye tudod, hogy nem igazán volt helyes?

-Igen – sütöttem le a tekintetem.  – A pia, meg Levi meg, ahogy rám nézett, ahogy megcsókolt. Nem bírtam neki már egy idő után ellenállni.

-Rendben, nem kell magyarázkodnod – mondta mosolyogva. – De csak, hogy tudd, hogy ő se minden lánnyal áll le. Nagyon régen nem volt már olyan lány akiről így beszélt volna, mint rólad. Szóval csak annyit szeretnék mondani, hogy nem szeretném, hogy ha megbántanád. Nagyon bírlak Rinna, tudom, hogy te egy remek csaj vagy, de Bob az egyik legjobb barátom és nem szeretném, hogy ha rossz kedve lenne.

-De hát én ezt elmondtam neki tegnap este. Shawn én mondtam neki, hogy én nem akarok egyelőre kapcsolatot. Most dobtak, időre van szükségem.  – kezdtem kicsit ingerült lenni – Kedvelem őt, hazudnék ha azt mondanám, hogy nem és megértem hogy véded, de nem is ismerjük egymást, tegnap találkoztunk először és ezt neki is meg kellene érteni. Este még nagyon megértő volt.

-Rinna, nyugi. –próbált nyugtatni. – Ő se azt mondta, hogy ugorjatok már mindjárt egy kapcsolatba bele, csak szeretne jobban megismerni. – kereste a tekintetem, de én csak a kezemet gyűrögettem. – Én teljesen megértem, hogy ha így állsz a dologhoz, hiszen okkal.  – mellém ült és megölelt. Én pedig elkezdtem sírni. Megint. Bántottak a dolgok. Én tényleg nem akartam ezt csinálni. Nem akartam senkit kihasználni, csak szimplán jól akartam érezni magam, de még mindig bennem volt Levente is. Annyira szerettem és most annyira hiányzik. Ő volt életem nagy szerelme. Csak sírtam.

-Annyira sajnálom – nyögtem ki két könnycsepp között.

-De mit? – nézett rám kérdőn.

-Hát ezt. Most biztos mindenki azt hiszi, hogy egy kis kurva vagyok, aki bárkinek szétteszi a lábát, ha egy-két szép szót elejt. Pedig én nem ilyen vagyok. Esküszöm neked. Soha életemben nem volt még ilyen, soha nem volt még egy éjszakás kalandom. Bírom Bobot nagyon kedves volt és őt se szeretném megbántani, de meg kell, hogy értse, hogy én erre még nem vagyok készen. Nekem most egyedül kell lennem.  – hozott nekem zsebkendőt és próbáltam a könnyeimet letörölni.

-Annyira hasonlítotok. – mondta és az ő szemei is megteltek könnyel.

-Kivel? – néztem rá és fújtam ki az orrom.

-Nem ismered. Hagyjuk. – mondta és megölelt újra. De éreztem, ahogy a könnycseppjei folynak le. Láttam, hogy nem akar róla beszélni, így inkább nem is faggattam tovább.

-Kész vagy már? – kérdezte türelmetlenkedve.

-Jól van mindjárt meg vagyok. Már csak pár pillanat. – mondtam és próbáltam sietni. – Itt van már?

-Igen, pont most ért ide – mondta Esme izgatottan.

-Na milyen vagyok? – jöttem ki a fürdőszobából. Egy hatalmas görccsel a gyomromban.

-Az igen anyukám – mondta Lili meg Esme egyszerre.

-Ha ez nem fog neki tetszeni, akkor semmi. Gyönyörű vagy Rinna. – ölelt meg Zori.

-Ugyan már lányok. Azért annyira nem. – mondtam és közben fülig ért a szám, mert tudtam, hogy igen is a lehető legjobban odatettem magam. Még is csak ez lesz az első igazi bálom itt, és randim is egyben. Egy hosszú koktél ruha volt rajtam, aminek pasztell pink színe volt és az alja csipkés volt. Hajamat hagytam leengedve, csak szép hullámokat varázsoltam bele és a lányok felraktak egy szép alkalomhoz illő sminket.  

Csöngettek. Majd kiugrott a szívem a helyéről.

-Helyes ez egyáltalán, hogy vele megyek? – kérdeztem tőlük remegő hangon.

-Te most ugye hülyéskedsz velünk? Titeket egymásnak teremtettek. Inkább menj, ne várjon sokáig rád. – lökött meg Esme.

Lesétáltam a lépcsőn és ő már ott állt és apával beszélgetett. Hallottam, hogy a lányok fent kuncognak és fotózgatnak. Esküszöm, úgy csinálják, mint ha férjhez mennék. De azért aranyos tőlük. Annyira dögös volt az öltönyében. A teste vonalát tökéletesen felvette. Mikor rám nézett hirtelen abba hagyta a beszédet és kikerekedett szemekkel nézett rám. Mikor leértem odajött hozzám és megcsókolt. Hirtelen meglepődtem, de viszonoztam. Nagyon kedveltem. Nem rég kezdtünk el igazából találkozgatni és még igazi randink se volt, de valahogy még sem volt kérdéses, hogy együtt megyünk-e a bálba.

-Gyönyörű vagy.  – súgta a fülembe és mosolygott. – Mehetünk?

Bólintottam és megfogtam a kezét, majd az autóhoz sétáltunk. Az első jogász bálom. El se tudom hinni. Mikor kicsi voltam soha nem gondoltam volna, hogy majd pont én fogok jogot tanulni, főleg csoport elsőként. Annyira tökéletes volt minden. A suli nagyszerűen ment és én imádtam, volt egy lenyűgöző családom, és a barátaimról ne is beszéljünk és igen, a másik csoda az életemben éppen itt ült mellettem és éppen vezetett. Úgy gondolom, hogy a kicsi Korina, most büszke lenne arra aki lett belőle.

Száguldottunk és közben fogtuk egymás kezét. Annyiszor bókolt nekem a kocsiba, hogy már a végére teljesen piros lettem zavaromban.

-Shawn kivel jön nem mondta? – kérdeztem

-Nem, teljes hírzárlat volt erről. Akárhányszor megkérdeztem mindig az volt a válasz, hogy majd megtudod. – vonta meg a vállát. – Mondjuk én azt se tudtam, hogy van rajtunk kívül jogász ismerőse.

Furcsának tartottam, hogy pont neki a legjobb barátjának nem mondja el. De jól van, lehet, hogy még friss a dolog és nem akarja nagydobra verni.
Mikor megérkeztünk, már nagyon sokan ott voltak. Kerestük Shawnt de sehol nem láttuk. Találkoztunk néhány ismerőssel és azokkal beszélgettünk, majd úgy körülbelül egy óra múlva felhívtam, hogy hol van. Félre megyek, hogy nyugodtan tudjak telefonálni, amikor valaki mögém jön és megkocogtatja a vállam. Mire megfordultam:

-Engem keresel? – kérdezte mosolyogva.

-Igen. – mosolyogtam vissza – azt hittem már nem is fogunk találkozni.

-Azt a mindenit valaki itt nagyon kitett magáért. Nagyon szépnek tetszik lenni kedves hölgyem – mondta és megölelt.

-Azért te se panaszkodhatsz. Armani öltöny? Ez igen. Látom megszaladt.

-Hát igen...

-És hol a te bájos partnered szeretném megismerni. – néztem körbe kíváncsiskodva.

-Ott van – mutatott az egyik csoport felé. És az egyik srác éppen felénk integetett.

-Ez igen. Sikerült a legjobbat kifogni amint látom. – böktem meg az oldalát. De ő csak mosolygott.

-Nem megyünk oda a többiekhez? – kérdeztem.

-Én most odamegyek Jameshez, mondta, hogy be akar mutatni egy-két embernek, de majd csatlakozni fogunk hozzátok is, ne aggódj tökmag.  – bólintottam, majd megöleltem és visszamentem.

-Jajj ne már Bob! Részeg vagy! – próbáltam kicsit meglökni, de megfogta a csuklómat, magához húzott és megcsókolt. Eleinte próbáltam ellenkezni, de annyira édes volt a szája, hogy egyszerűen nem bírtam elhúzódni. Ajkai, mint a méz. Soha nem éreztem még ilyet.
Keze egyre lejjebb vándorolt végül megmarkolta a fenekemet. Elhúzódtam.

-Bob ezt nem kéne. – mondtam végül.

-Sajnálom, de annyira megbabonázol. Amióta megláttalak rád vágyok. – nézett komolyan a szembe.

-Booob. – elmosolyogtam magam. – most szakított velem a barátom, szerinted nekem ez most idejét való?

-Igazad van. Sajnálom. Mondta Shawn, hogy azért sírtál. De ha kíváncsi vagy tényleg nagy bolond lehet, hogy ha téged elhagyott. Ennyi idő után meg főleg. – hallottam, amit mondott, de nem tudtam figyelni. Nem bírtam levenni a szememet a testéről. Még a pólóján keresztül is látszódott a mellizma, ami annyira szexi volt.

-Nagyon aranyos vagy, de úgy beszélsz, mintha már ezer éve ismernél.  Nem tudhatod, hogy milyen is vagyok igazából.

-Lehet hülyének nézel, de tényleg úgy éreztem amikor beszélgetünk, mint ha már ismertük volna egymást régóta.

-Túl kedves vagy velem – kívántam. Minden porcikám kívánta, alig bírtam magamat türtőztetni.  De nem lehetett, most dobott a barátom, és az alkohol, nem lenne helyén való. Túl rendesnek tűnik ahhoz, hogy kihasználjam.  – Mit szólnál hozzá, hogy ha inkább innánk egy kicsit?

Bólintott. Nem volt már kedvem tequilához, így egy pohár vodka-energiát feleztünk el. Mondtam neki, hogy menjünk el táncolni, aztán megpillantottuk a többieket a tánctéren és odamentünk hozzájuk. Bob végig engem nézett. Zo észre is vette. Bob egyre közelebb és közelebb jött, majd egymásba simulva táncoltunk. Zo csak mosolygott és a „ez meg mi a szösz?” nézésével nézett rám. És akkor beütött minden...az alkohol, a meleg, a lüktető zene. A látásom elhomályosult, a zenét már szinte nem is hallottam. Ezek után már csak pillanatok maradtak meg a memóriámban.
Kint voltunk a levegőn Zo-val, Shawnnal, Lilivel meg Esmevel álltunk és beszélgettünk. Bobról beszéltek. De én csak bólogattam, már nem voltam képes reagálni normálisan csak mosolyogtam.
 A következő pillanat, ami megmaradt, hogy a többiek bementek én kint álltam és Bob jött oda hozzám. Emlékszem, hogy bocsánatot kért, amiért rám mászott, de nem érdekelt felváltva néztem a száját és a mellkasát, azok az izmok, egyszerűen vonzották a tekintetem. Majd nem bírtam tovább közel hajoltam és megcsókoltam eleinte gyengéden, majd egyre hevesebben és hevesebben, akkor már nem érdekelt, hogy megfogta a fenekemet. Vonzódtam hozzá, kívántam, minden porcikám a csókjaira vágyott.
A következő pillanatban egy taxiban ültünk egymásba fonódva. Én az ölében ültem és csak csókoltam a száját, a nyakát.  Majd egy lakásban voltunk nem bírtam magammal. Először azt mondta, hogy ne csináljuk, nem akarja, hogy azt higgyem, hogy kihasznál, de nem érdekelt, akartam, akartam, hogy érintsen, hogy csókoljon mindenhol. Aztán már csak fehérneműben voltam, még jó, hogy egy szexi fehér csipkés fehérneműt vettem fel. De emlékszem, hogy ezek is gyorsan a földre kerültek. A testét, mint ha maguk az istenek faragták volna. Mindenből ott volt ahol lennie kellett, és sehol egy grammal több, mint ami kellett volna. Még soha nem éreztem, olyat, mint vele. A nyelve mozgása egyszerűen a mennyországba repített. Olyan pozíciókat próbált ki velem, amitől az élmények csak fokozódtak.

Majd mikor ezek után kinyitottam a szemem világos volt. A szemem, majdnem kisült hirtelen olyan világos volt, migrénes fejfájás gyötört, minden bajom volt. Felültem az ágyban, amikor láttam, hogy nem otthon vagyok. Fogalmam sem volt, mi történt tegnap. Meztelenül feküdtem az ágyban. Megmozdult mellettem a paplan. Lehúztam a takarót és megnyugodva láttam az ismerős arcot. Bob volt az.

-Jó Reggelt Rinna! – mondta és próbált mosolyogni, de látszott, hogy őt is komoly másnaposság gyötri.

-Szia! Te mire emlékszel? – kérdeztem óvatosan.

-Nem sokra – dörzsölte a fejét – de rád igen. Nagyon jó volt az éjszakánk. Nem? – kérdezte mosolyogva. Ekkor már tényleg mosolygott.

-De – mondtam és mosolyogtam vissza rá.

-Kérsz egy kávét? – kérdezte és kimászott az ágyból. Meztelen volt ő is. A feneke olyan szép kerek volt, amit még soha életemben nem láttam. Nem tudtam a szememet levenni róla. – Tetszik? –nézett hátra és mosolygott. Elpirultam és kicsit szégyellni kezdtem magam és beletettem a fejemet a párnába.

-Igen kérek! Egy jó erőset, ha lehet. – mondtam a fejemet még mindig a párnába temetve. – Basszus, szépen bemutatkoztam nektek.

-Ugyan már, aranyos voltál. – mosolygott. És ekkor ugrott be, hogy basszus Zoriról semmit nem tudok.

-Úristen, Zorkával mi van? Ő haza jutott?  - kérdeztem és éreztem, hogy izzadni kezdett a tenyerem. Mindig ez van, hogy ha valami miatt idegeskedek.

-Írt hajnalban egy sms-t Shawn, hogy együtt mentek haza fele, Zorival meg azzal a csávóval, akit ott ismert meg.

-Zori összeszedett valakit? Legalább normálisnak nézett ki? Ismertétek? – kezdtem egyre idegesebb lenni.

-Igen, legalább is Lilinek volt valami ismerőse. Asziszem régen egy suliba jártak vagy valami ilyesmi. – kicsit megkönnyebbültem.

Közben vett fel egy alsónadrágot, és a szanaszét heverő ruhákat összepakolta. Én a közelemben lévő legelső ruhaneműt magamra kaptam, aztán megtaláltam a bugyimat meg melltartómat és gyorsan felvettem. És segítettem neki reggelit csinálni.

-Kérhetek egy fejfájásit?

-Ott van a felső fiókban. –mutatott az egyik komódra. A lakása nagyon szép volt. Hatalmas ablakok voltak és gyönyörű volt a kilátás a tenger partra. Nem volt egy nagy lakás csak éppen akkora volt, hogy egy-két személynek megfeleljen. A háló részen egy nagy ágy volt, ami nem csak jól nézett, ki de kényelmes is volt. (Mint már előzetesen ott voltunk. Már, mint ott is. Időközben villantak be dolgok.)

Beszélgettünk, megreggeliztünk, majd megkértem, hogy vigyen haza, de mivel még mind a kettőnknek a vérében az alkohol eléggé jelen volt, így inkább hívott egy taxit. Nagyon kedves volt tőle,hogy nem küldött haza, hanem ő is eljött velem. Azt mondta szeretné, hogy ha épségben megérkeznék és erről csak akkor bizonyosodhat meg, hogy ha jön velem. Mikor a ház elé értünk elköszöntünk egymástól, de annyira kellemetlen volt, nem tudtam, hogy most adjak neki egy puszit, vagy csak szimplán köszönjek el tőle. Beszélgettünk eddig, de ezt a témát kerültük. így adtam egy puszit az arcára és kiszálltam.

Már majdnem tizenegy óra volt mikor haza értem és anyáék a konyhában voltak.

-Ez igen, eddig tartott a buli? – kérdezte anya.

-Neeem, az egyik ismerősömnél aludtam.

-Ez gyors volt. – vágta rá. De én csak mosolyogtam rá egyet, már mentem volna fel amikor hozzá tette – Zorka fent van, már egy ideje rád vár. – a szemem kitágult és megköszöntem, hogy szólt és felszaladtam.

-Úristen Korinna! Hol a francban voltál? Tudod, hogy aggódtam miattad? Nem hogy is tudhatnád, amikor basztál a telefonodra nézni.  – kezdett el velem kiabálni.

-Nyugi Zori! Nem volt semmi baj, a telefonom lemerült, és Bobbal voltam. – Mikor mondtam, hogy Bobbal voltam kicsit lenyugodott és láttam rajta, hogy most már másképpen áll a dolgokhoz.

-Ez most komoly? – kérdezte vigyorogva.  – És mi volt?- kezdett kíváncsiskodni.

Csak mosolyogni tudtam. – Csak kár, hogy nem az egészre emlékszem. Aztán most reggeliztünk és fogott nekünk egy taxit és haza kísért. De veled mi volt?

-Hát tudod az a csávó, akivel a pultnál volt. Davenek hívják. És annyira aranyos és Lilinek volt egy régi osztálytársa. És úristen. – mosolygott.

-Minden volt? –vigyorogtam.

-Áá inkább hagyjuk. –mondta és forgatni kezdte a szemét. - Jajj tényleg Shawn mondta, hogy ha majd ráérsz, ugorj már át majd hozzá, mert beszélni szeretne veled.

Mikor felébredtem még mindig nem tudtam elhinni, ami tegnap történt. Sírni már nem tudtam, tegnap minden könnyem kisírtam. Feküdtem az ágyamon és csak bambultam kifelé az ablakon és gondolkoztam. Csoda szép időnk volt a madarak csicseregtek a napfényesen sütött be az ablakom üvegén. Vajon hány ember érezheti még így magát ezen a helyen? Én lennék talán ma az egyetlen, aki szomorkodik a szobájában. Sokszor elgondolkozok azon, hogy vajon más emberek abban a pillanatban hogyan érezhetik, magukat legyen az egy hétköznapi ember vagy egy híresség. Gondolat menetemet a csengő szakította félbe.
 Shawn volt az. Megkérdezte, hogy este van-e kedvem elmenni egy buliba vele meg a barátaival. Szívem szerint először nemet akartam mondani, de igazából két érv is szólt mellette, hogy muszáj elmenjek, az egyik az volt, hogy még senkit nem ismertem és nem árt barátokat, ismerősöket szereznem, a másik pedig nem rágódhatok állandóan Levente miatt élnem kell tovább az életemet (legalább is ezzel próbáltam magamat meggyőzni). Igent mondtam.

Felhívtam Zorit és szóltam neki, hogy este buli, és hogy amint tud jöjjön át.

Nem telt bele sok időbe és már ott is volt.

-Szia Kori! – mondta és megölelt.

-Szia! – próbáltam az arcomra erőltetni egy mosolyt.

-Baj van? – nézett rám ijedten. Amikor eszembe jutott, hogy basszus neki nem is mondtam el.

-Szakított velem. – fordítottam el a tekintetem. – De inkább gyere be.

-Úristen. Annyira sajnálom. Egy igazi pöcs. Már mikor megmondtam, hogy egy kis rohadék. Akkor este még eggyel több ok, hogy igyunk.

Mosolyogtam.

Egész délutánt együtt töltöttük. Rendeltünk kaját, filmeztünk, próbált jobb kedvre deríteni. Amit be kell, hogy valljak jól sikerült neki, hiszen mindig is tudta, hogy mi kell nekem ahhoz, hogy visszakapjam az életkedvem. Lassan azonban eljött az ideje a készülődésnek, ugyan is 8 órára beszéltük meg a találkozót Shawn-nal a ház előtt és már hét óra volt.

-Figyelj már hoztam pár cuccot mert nem tudtam dönteni, hogy mit vegyek fel. Segítesz? – nézett rám kérdőn.

-Persze. Mutasd, mid van. – és elő vett vagy öt szettet. Végül egy a vonalú bőr szoknyában és egy vörös csillogós toppban állapodtunk meg. Én végül egy sötétkék csillogó shortot és egy egyszerű fehér háromnegyed ujjas felsőt.  

-Basszus Zori én ma nagyon be fogok rúgni! – mondtam és elmerengtem. Biztos jó ötlet ez? Még is csak ez lesz az első bulim itt. Lehet nem így kéne kezdeni a bemutatkozást. De valahányszor belekezdtem ebbe a gondolatba mindig ugyan oda lyukadtam ki, hogy nem érdekel, hogy mit gondolnak.

-Rád fér – kacsintott egyet.

-Hogy állsz? Kész vagy? Még öt perc van. – kérdeztem sürgetve, mert még mindig a sminkjével pepecselt.

-Nyugi, mindjárt kész vagyok, már az utolsó simításokat végzem, addig dobd már bele a táskámba a telefonom, pénztárcám meg a kulcsaim. Ja meg ezt a rúzst. – és felém dobott egy élénkvörös rúzst.

-Amúgy ez az enyém.

-Tudom, te mondtad anno, hogy ami a tied az az enyém is. És természetes visszafele is igaz – mutatott a cipőre és mosolygott. El is felejtettem, hogy ez az ő cipője, csak már jó pár hete nálam pihent. Mindig vissza akartam neki adni, de aztán valahogy elmaradt.

-Befogunk pasizni – jelentette ki Zorka miközben lefelé tartottunk.

-Aham, te esetleg. Nekem egy időre elég volt a csávókból. –ellenkeztem, de ő csak kacsintott egyet és mosolygott.

Shawn már kint várt minket. Amint meglátott minket mosolyogva integetett nekünk, majd mutatta, hogy menjünk oda. Bemutattam Zorit és már mentünk is.

-Nagyon csinosak a hölgyek! – mosolygott. – Korinna valami baj van? Olyan lehangoltnak tűnsz.

-Nem nincsen semmi baj – próbáltam mosolyogni, de megint rám jött, hogy Levi már nincs mellettem. Mindig együtt jártunk bulizni, még hogy ha ő az ő barátaival én meg a csajokkal, de mindig egy helyen voltunk. Most meg nincs. Nem akar már velem lenni, és ez az érzés újra és újra belém hasított.

Taxival mentünk be a városba és a város központjában volt ez a szórakozó hely, ami kívülről elég elitnek tűnt. Úgy éreztem magam, mint a filmekben. Sor kígyózott a bejárat előtt, még szerencsénk volt, hogy Shawn barátai már hamarabb oda mentek és foglalták a helyet, így mondhatni már szinte közvetlen a bejárat előtt álltunk. Talán négy-öt ember lehetett előttünk.
Bemutatkoztunk Shawn barátainak, nagyon kedves, átlagos emberek. Örültem neki, hogy szívesen fogadtak minket, féltem tőle, hogy majd zárkózottak lesznek velünk szemben.
Majd mikor végre bejutottunk a szórakozó helyre tátva maradt a szám. Nagyon szép hely volt, és ami a legnagyobb meglepetés volt számomra, hogy hatalmas. Kívülről nem tűnt olyan nagynak , inkább olyannak ahol nagyon maximum kétszáz ember fér el, de nem itt vagy ezer ember elfér kényelmesen és nem túloztam.

-Mit isztok? – kérdezte Bob.

-Hát nem is tudom. Ti mit szoktatok? – kérdeztem tanácstalanul.

-Hmm… kezdjünk röviddel jó?  - bólintottunk.

Nagy volt a hangzavar, bömbölt a zene,de még se volt fülsüketítő.  Lilivel meg Esmevel beszélgettünk amíg a fiúk elmentek piáért.

-Na és pasik terén mi újság? – kérdezte Esme.

Csak forgattam a szemem.

-Tegnap szakított vele a barátja. – vágta rá Zori.

-Köszi Zorka, miért nem kürtölöd világgá?

-Úristen mekkora balfék lehet. – vágta rá Lili

-Áh. Ne is foglalkozzunk ezzel most inkább, nem ezért vagyunk itt.

A fiúk visszaértek és hoztak mindenkinek három kör tequilát, két kör jägerrel és egy nagy kancsó vodka energiával.
Gyorsan megittuk a feleseket, majd ittunk még egy kicsit a vodkából.

-Menjünk táncolni! – mondta Zo és megfogta a kezem és felhúzott.

Először majdnem ráestem Danielre, mert a pia beütött. Majd hátulról kicsit meglökött és újra tudtam követni Zo-t. Naomi kicsit furcsán nézett rám azután, de nem igazán tudott már abban az állapotban érdekelni. Szóltam Lilinek meg Esmenek, hogy jöjjenek ők is. Lili hozta Bobot, én pedig megfogtam Shawn kezét és őt is elráncigáltam. Eleinte ellenkezett, de végül rávettem, hogy jöjjön.  
Mikor megfordultam, hogy kövessem Zorit akkor láttam, hogy nem volt már sehol.  Ha nem lettem volna illuminált állapotban, akkor biztos megkerestem volna, de így úgy voltam vele, hogy a tánctéren úgy is megtaláljuk a másikat, és amúgy is nagy lány tud magára vigyázni.  
Táncoltunk, amikor mondta Shawn, hogy menjek vele. Kicsit már homályos volt körülöttünk a dolog, de még azért még is tisztán tudtam gondolkozni.

-Jól vagy? – kérdezte és megfogta a karomat.

-Igen, persze – koncentráltam a szemére.

-Biztos? Valami nem oké veled.

-Amúgy tudod, eléggé elszomorít, hogy te meleg vagy. Már ha meg nem sértelek. Most simán kavarhatnánk!

-Rinna, részeg vagy! – mondta mosolyogva – de amúgy hízelgő!

A torkom elszorult és sírásba törtem ki.

-Rinnaaaa, jól vagy? Mi a baj? Ne sírj! – és magához ölelt.

-Szakított velem. – és még jobban elkezdtem sírni. Egyszerűen nem bírtam túl tenni magamat ezen. Fájt, akárhányszor erre gondoltam. A szívem összetört újra és újra.

-Mi?

-Igen, jól hallottad – zokogtam.

Eltolt magától majd a szemembe nézett. –Figyelj, én nem tudom, hogy miért szakított veled, de egy biztos, hogy ha hagyott egy ilyen értékes embert elmenni, akkor nagyon nagy hibát követett el, és egy hülye csinál csak ilyet. Ne foglalkozz vele. Lesz majd valaki aki biztos jobban megfog majd becsülni, hidd el nekem.

-Nem is ismersz engem! Fogalmad sincs milyen vagyok. Lehet, hogy most azt hiszed, hogy aranyos vagyok meg minden, aztán kiderül, hogy valami tök bunkó.

-Tudom, hogy nem vagy az. Már ha ennyire felzaklat, hogy szakított veled, rossz ember nem lehetsz. –oda bújtam megint hozzá.

-Miért vagy velem ilyen kedves? Hiszen még csak most először beszélgetünk úgy isten igazából.  – kérdeztem és közben felnéztem rá.

Sóhajtott egyet, és egy könnycsepp hullott le az arcáról.  – A húgomra emlékeztetsz.

Megállt bennem hirtelen az ütő, annyira váratlanul érintett a dolog. De mire meg tudtam volna szólalni odalépett Bob és nevetve megölelt minket.

-Mi ez a szomorkodás emberek? – kérdezte

-Semmi – vágtam rá és láttam, ahogy Shawn letörli a könnycseppet az arcáról.

-Akkor jó, na, gyerünk és igyunk egyet! Én fizetek! – mondta mosolyogva.

-Zorit nem láttad? – kérdeztem és közben kivettem egy zsepit a táskámból.

-Hááát, ami azt illeti láttam. És már elég jó állapotban van. Egy csávóval nagyon elvoltak a pultnál.

Bementünk a tömegbe és próbáltunk a tömegen keresztül a pulthoz jutni, sikeresen Zoriék mellé keveredtünk. Megittunk még egy kör rövidet, mindenki mást. Majd elkezdtünk táncolni újra és akkor Bob meg Shawn egy idő után eltűntek. Egyedül maradtam, de annyira nem zavart. Zorit épp egy helyes srác fűzött és látszott, hogy tetszik neki azonban figyeltem őket azért. Lili meg Esme együtt táncoltak nem akartam őket megzavarni. Naomi és Daniel kavartak.
Egyszer csak Bob jött vissza. Elkezdtünk táncolni, majd egyre közelebb jött, megfogta a csípőmet és teljesen magához húzott. Én megpróbáltam kicsit hátrálni, de már a lábaimat nem én irányítottam az utolsó kör pia is beütött. Gyenge voltam abban a pillanatban, minden értelemben.

-Nem megyünk ki a levegőre? – kérdeztem végül, bólintott.

- Olyan szép vagy. – mondta és a hajamat a fülem mögé rakta.

Másnap anya meg apa együtt indultak reggel, hogy szerezzenek anyának valami munkát. Én sem bírtam sokáig aludni, az időeltolódással még mindig szenvedett a szervezetem. Lementem a konyhába reggelizni. Nagyszerű hoztak friss péksüteményeket így legalább a reggeli kérdés is meg van oldva. Csináltam még hozzá egy kis kakaót és tökéletes is volt.
Mikor épp szürcsölgettem a kakaómat megszólalt a csengő. Mivel pizsamában voltam, így gyorsan rákaptam egy köntöst és már nyitottam is az ajtót.  Egy srác állt ott hatalmas szemekkel és mosolygott.

-Szia! Biztos te vagy Korinna. – mondta csillogó szemekkel

-Szia! Igen. Te pedig….

- Shawn. A szomszédból. Apukád már sokat mesélt rólad és gondoltam átjövök köszönteni és megismerni.

-Persze. Gyere csak be. – mondtam vigyorogva. Próbáltam türtőztetni magam és nem úgy csinálni, mint egy idióta. Talán már szereztem is egy barátot. Shawn nagyon helyes volt. Velem egykorú lehetett és az a kicsit kigyúrt fajta srác volt. Nem az aki agyon dolgozza magát, de minden ott volt a helyén. Sötét barna haja volt és kék szeme. Mint ha valami babát dobtak volna elém.

-És eddig hogy tetszik az Angyalok városa? – kérdezte majd lehuppant a kanapéra.

-Hát amennyit láttam eddig belőle csodálatos. – áradoztam – soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen csodálatos helyre eljuthatok.

-Ennek örülök. Édesapád igazán kedves ember. Sokszor segített már nekünk itt a ház körüli munkában.

-Igen. Ő egy nagyszerű ember. – értettem vele egyet.

-És te hova jársz? – kérdezte

-Jogra most leszek másodéves. Te? – puhatolóztam, reménykedtem benne, hogy ha nem is pont ugyan oda, de legalább egy egyetemre járhatnunk és akkor elmondhatom, hogy valakit ismerek.

- Az igen, akkor neked aztán a helyén van az eszed. Én az orvosira járok, most vagyok harmadéves.

-Nicsak kibeszél. Azért az se egy egyszerű szak. És milyen orvos szeretnél lenni? – hát sajnos ez nem jött be. De majdnem egy helyre fogunk járni, az ő épülete ott van egy utcával arrébb, mint az enyém. Tudom, mert már átböngésztem az iskolának minden lehetséges oldalát, térképét, amit találtam róla azt mindet elolvastam.

-Altató orvos vagy plasztikai sebész. És milyen volt ott hagyni az életedet és újra kezdeni itt? Nehezen jöttél el?

-Igazából annyira nem volt nehéz. Egy-két embert rossz volt otthon hagyni főleg a családomat és néhány barátomat – úristen, itt most megemlítsem, hogy van barátom? vagy hagyjam…majd ha kell úgy is megtudja, végül is nem ismerjük annyira egymást azért még, meg hát mondjuk Facebook-on is kint van, és ha rám keres úgy is tudni fogja. Meg amúgy is Levente az utóbbi időben már alig keresett. Most attól, hogy nem említem meg még nem fog a világ összedőlni. – amúgy pedig örömmel jöttem el, kellett már nekem ez a „kis” változás.

-És amúgy van barátod? – kérdezte kíváncsiskodva.

Megdermedtem. Basszus olvas a gondolataimban? Tágra nyílt szemekkel bámultam. Nyugi Korinna, ne ilyen látványosan, mert aztán még gyanút fog. Válaszoljál szépen.

-Igen, van – vontam meg a vállam.

-Baj van? Csak mert nem tűntél valami határozottnak. Nem akarok tolakodó lenni, hiszen még nem igazán ismerjük egymást.

-Persze minden oké, vagy is nem… vagy is de… csak tudod…na, mindegy . Neked van barátnőd? – próbáltam meg gyorsan elterelni a témát.

Halványan elmosolyodott – Nem nincsen, de kapcsolatban élek. – Először nem értettem, de aztán kis idő elteltével leesett. Hatalmasra tágult a szemem és csak egy „o” hangot tudtam kiadni.

Felhúzta az egyik szemöldökét –Ezt, hogy értetted?

-Hát csak igazából meglepődtem rajta, nem gondoltam volna… mármint… érted – hebegtem össze-vissza. És azt hiszem még bele is pirultam.

-Semmi baj – mosolygott – kaptam már rosszabb visszajelzést, nekem elhiheted. – próbált megnyugtatni, de még mindig kicsit kellemetlenül éreztem magamat.

-Öhm…asszem én most megyek, van még egy kis dolgom otthon. – törte meg a csendet.

-Ja jó, kikísérlek. – álltunk fel egyszerre a kanapéról. Az ajtóig még beszéltünk párszót. Majd köszönt és elment.

Ahogy becsuktam az ajtót hallottam, hogy hívnak. Meglepődtem, mert azt hittem, hogy Zorka lesz, de nem, mert Levente volt az.

-Szia Édes!  Mi a helyzet?  – kérdeztem mosolyogva, mert örültem, hogy végre tudtunk normálisan beszélgetni.

-Szia! – mondta kedvtelenül.

-Baj van?

-Hát tudod, nekem ez nem megy. – elsápadtam.

-Ezt meg még is hogy érted? – kérdeztem egy kisebb fajta síró görcsöt lenyelve.

-Tudod, ez hogy ennyire távol vagy nekem nagyon rossz, és nekünk sajnos jelenleg nem futja arra, hogy állandóan ide-oda utazgassak. – válaszolta szomorúan, látszott rajta, hogy tényleg megviselte ez a dolog.

-Nekem is, nagyon hiányzol, de én, szeretlek. – mondtam

-Én is szeretlek, de… ez így már nem fog működni és ezt te is tudod nagyon jól attól, hogy nem akarod magadnak bevallani.

-De ne már Levi. Meg fogjuk oldani, meg lehet oldani, nincs olyan, hogy nem. Kérlek. Még csak alig 2 napja jöttünk ki. –próbálkoztam keservesen meggyőzni.

-De nekem ez már sok. Túl messze vagy, és még az, hogy ha felhívlak, az se megy olyan egyszerűen. Nálunk este nálatok reggel, nálatok este nálunk reggel. Alig tudunk beszélni.

-Kérlek ne csináld ezt. Meg fogjuk oldani.

-Rendben és még is hogyan?

-Nem tudom még most, de biztos ki fogunk valamit majd találni, nincs olyan, hogy lehetetlen csak tehetetlen. Te is tudod. Ha szeretsz, akkor ez miatt nem hagysz el. –és letöröltem néhány könnycseppet az arcomról.

-Szeretlek, mondtam már és te is tudod. De attól mind a ketten tudjuk, hogy ez már nem lehet ugyan az mint akkor volt, mikor még itthon laktatok.

-Akkor miért nem költözöl ki hozzánk? – kérdeztem már teljesen reményt vesztve. A könnyek csak gyűltek a szememben és már nem csak elkeseredést, de haragot is éreztem iránta. Nem hiszem el, hogy egy ilyen „kis” akadály miatt most mindennek véget vet. Sejtettem, hogy ezzel a távolsággal problémák lesznek , de nem gondoltam volna, hogy már ennyire de ennyire hamar kiütközik.

-Te is tudod, hogy én ezt nem tehetem meg. Nekem itt van a családom és nekik szükségük van az én támogatásomra, mi lesz velük, hogy ha én itt hagyom őket, hogy fogják eltartani magukat? Nekem rájuk is gondolnom kell. – mondta lesütött szemekkel.

-De ha már két nap után nem bírod és akkor ezt te már tudtad, miért nem szóltál akkor, amikor eljöttünk? Amikor utoljára találkoztunk? – kérdeztem már egyre több haraggal a hangomban.

- Mert azt gondoltam, hogy jobban fogom viselni. Nem gondoltam volna, hogy ennyire ki fog borítani, hogy ennyire távol vagy tőlem. – mondta és könnyek hullottak ki a szeméből. – Sajnálom, de nagyon fogsz hiányozni. –mondta és kikapcsolta. Próbáltam újra hívni, de már nem volt elérhető.

Csak ültem a laptopom előtt és néztem ki a fejemből. Könnyeim potyogtak a padlóra. Nem tudtam elhinni, hogy ennek itt és most vége van. És az volt benne a legszomorúbb, hogy tényleg meg se próbáltunk könnyíteni a helyzeten és esetlegesen valami megfelelő módot ki találni, hogy többet tudjunk beszélni egymással, mert szerintem megoldható lett volna, és ez fájt a legjobban, hogy ő nem is akarta megpróbálni. Pedig azt mondta, hogy szeret.

Az idő múlásáról meg is felejtkeztem. A végén már nem is sírtam csak egyszerűen néztem ki a fejemből és próbáltam feldolgozni a dolgokat. Onnan tudtam, hogy már kezd „későre” járni, hogy anyáék haza értek. Lementünk hozzájuk, de üveges tekintettel köszöntem nekik.

-Baj van Rinna? – kérdezte anya.

-Szakítottunk – mondtam halkan és csak bámultam magam elé.

-Tessék? – néztek rám kérdőn.

-Igen, szakítottunk.

-De miért? – kérdezte apa megdöbbenve.

-Hát a távolság miatt. – mondtam és újra könnyek szöktek a szemembe. Majd megöleltek.

Visszamentem a szobába. Hallottam, hogy megint hívott valaki skype-on, de úgy tettem, mint ha nem is hallottam volna, és csak hagytam. Nem volt kedvem senkivel sem beszélni. Nem akartam senkit látni. Csak egyedül feküdni az ágyamba és gondolkozni.

Mikor sokan mondják, hogy egy telefonhívás, egy levél, vagy akár egy film képes volt megváltoztatni az életüket, csak néztem és azon gondolkoztam, hogy ezek biztos valami nagyon mélyet akartak mondani, mert, hogy akkor még velem ilyen nem fordult elő. Azonban én sose gondoltam volna, hogy ez lehetséges.

Az én történetem egy e-mail-lal kezdődött, amit édesapám kapott. Akkoriban nem volt munkahelye, de sok helyre beadta az önéletrajzát, majd egyszer csak egy olyan helyre is eljutott, amire nem is számítottunk. Eleinte megdöbbenve néztük és nem hittünk a szemünknek, mikor válasz érkezett az e-mailre. Édesapám testőr volt, már nagyon sok hírességgel volt dolga itthon. De most egy igazán különleges munkára kapott lehetőséget, nem más, mint, hogy legyen Theo James testőre. Az e-mailban az állt, hogy a szerződés határozott időre szól, és amennyiben jól végzi a munkáját ez bővíthető is lesz, így egyelőre öt évre szerződne le.  Ami annyit jelentet, hogy apának ki kellene költöznie Los Angelesbe öt évre. Mikor megmutatta anyának és nekem is ezt az e-mailt megdöbbentünk, eleinte el sem hittük. Szívem hevesen vert, majd kiugrott a helyéről, ahogy elképzeltem, hogy mi Los Angelesbe fogunk költözni.  Mindig is szerettem volna, hogy ha egyszer elköltöznénk külföldre, na de az, hogy egyből Los Angelesbe azt álmaimban nem gondoltam volna. Már épp szóra nyitottam a szálamat, amikor anya közbe vágott.

-El kell fogadnod ezt az állást. – mondta kicsit lelkesen.

-Jó de mi lesz a te munkáddal, meg a lány sulijával? Hagyjunk itt minden csapot-papot, és költözzünk a világ másik felére? Mi van, hogy ha még sem válik be és kiderül, hogy ez csak egy kamu mi meg itt hagytunk mindent.  – válaszolta kedvetlenül.

-Ne legyél negatív.  És mi lenne, hogy ha elmennénk először beszélni velük, mondjuk ott töltenénk három-négy napot és majd utána döntenél? – próbálta anya meggyőzni. A szívem egyre jobban kalapált. Nem igaz, hogy apa egy ilyen nagy lehetőséget szeretne kihagyni. Megértem én, hogy fél, de valamit tenni kell, és ez egy olyan lehetőség, amit nem lehet kihagyni. Kár lenne érte.

Kisebb-nagyobb győzködések után anyának sikerült rávennie, hogy beszéljenek velük. Hétvégén indulnak is, hogy minél hamarabb kiderüljenek a pontosabb részletek.

Én a hosszú hétvégét itthon töltöttem feszülten. Vártam a nap huszonnégy órájának minden egyes percében, hogy írjanak nekem, hogy végül mi lett. De semmi. Én már nézegettem a Los Angeles-i egyetemeket. Kicsit félve, de nézegettem őket. Annyira féltem tőle, hogy bele élem magam és aztán kiderül, hogy az egész egy kamu volt és maradunk itthon és éljük az átlagemberek további életét és egész életemre szürke kisegér maradok. Annyira szerettem volna kitörni belőle, de valahogy soha nem ment, és úgy gondoltam, hogy itt a nagy alkalom.

Majd végül eljött a nagy nap mentem anyáék elé a reptérre. Az utóbbi időben amennyi izgalomban volt részem, csodáltam, hogy nem lett még szívritmus zavarom. Sokat kellett várni rájuk, mire nagy nehezen ők is megérkeztek. De amikor megláttam anyáék arcán a mosolyt tudtam, tudtam, hogy az életem gyökeresen meg fog változni. És igen, annak az e-mailnak köszönhetően.

Egészen hazáig meséltek anyáék. El se tudtam hinni amiket meséltek. Igaz volt, teljes mértékben igaz volt az e-mail amit olvastunk. három hónap próba időt fog kapni apa, és ha minden utána jól megy akkor ténylegesen alá fogják írni a szerződést és öt évig testőre lesz Theo James-nek. De akkor is arra voltam a legkíváncsibb , hogy most akkor mi is megyünk anyával vagy csak apa megy ki egyenlőre és utána megyünk majd mi is ki.

Végül nagy nehezen a lényegre tértek. És végül is az fog történi, hogy apa kiutazik, három hónapra ott majd meglátjuk, hogy fogja bírni és, hogy tetszik-e neki a munka. Amennyiben minden a legjobban megy anya is felmond és én is beadom az iskolába az átiratkozást.

Forog velem a világ. Olyan dolgok történnek velem, amiről eddig még csak álmodoztam. Három hónapja próbálom magam meggyőzni, hogy igen is velem történik ez meg, de egyszerűen képtelenség annyira álomszerű ez az egész. Szerencsére sikerült átjelentkeznem az ottani egyetemre így ott is tudom folytatni a tanulmányaimat. Nem volt könnyű menet. Rengeteget kellett tanuljak az utóbbi időben, hogy bebizonyítsam, meg tudom állni a helyem az ottani egyetemen is. Az angolom már szinte anyanyelvi szintű, még vannak azért jogi kifejezések, amiket annyira nem értek, nem tudok, de menni fog. Mennie kell. 

Soha nem gondoltam volna, hogy mennyi papírt kell elintézni ahhoz, hogy a tárgyainkat a tengeren túlra szállítsák. Minden egyes dologról, amit vittünk magunkkal meg kellett állapítani az értékét is még a legeslegapróbb mütyürnek is. Egy hónapig tartott körülbelül, mire anyával mindent „árcímkéztünk”, és elpakoltunk, de nagyon sok kacattól sikerült megválnunk. Mekkora szerencse, hogy nem egyről a másikra kellett kiköltözzünk.

Már a repülőn ültünk. De már tűkön ültem, alig vártam, hogy végre leszállhassunk, és kezdetét vegye az új életem. A gépen próbáltam olvasni, filmezni, aludni, de semmi, egyszerűen semmi nem kötötte le a figyelmemet. Vártam, hogy a pilóta bemondja a hangosba, hogy megkezdjük a leszállást. Mikor ez eljött a szívem hevesebben vert, mint valaha, szorítottam anya kezét.  Mikor leszálltunk apa már várt ránk. Egymás nyakába ugrottunk, hiszen már három hónapja csak skype-on keresztülláttuk. Annyira örültünk egymásnak.

Haza értünk. Igen, haza. Furcsa volt, hogy ezt a szót most már nem a régi házunkra értem, hanem itt Los Angeles-ben lévő házra. Úgy éreztem magam, mintha egy filmszereplője lennék és ez az egész csak egy szerep, és a rendező mindjárt leállítja a forgatást és mehetek vissza a régi házunkba.
A ház gyönyörű volt. Pont beleillet az utcaképbe. Az a tipikus amerikai kertvárosi ház, amit a filmekbe is láthatunk. Hatalmas előkert csodaszép sziklakerttel. A verandán egy felszerelt hintaágy állt, és ilyen kerti kiülős fotelok. Gyönyörű volt. Belülről meg aztán ne is beszéljünk róla. Emeletes volt a ház. Az alsó szinten  volt a konyha, nappali, edző szoba - igen, az állam a földet súrolta mikor megláttam – és felül volt az én szobám, a szüleim szobája és a két szobához külön-külön járt egy fürdőszoba. Nem hittem el, hogy ez, mint a mienk. Pedig igaz, ez mind a mienk.

Az egész napot együtt töltöttük, apa megmutatott egy-két fontos dolgot a városban és a környéken. Voltunk a hírességek sétányán is. Megmutatta apa, hogy hol dolgozik- legalább is a központot. Mikor haza értünk, elfelejtettem, hogy nem írtam a barátaimnak, hogy megérkeztünk. Felszaladtam a szobába és írtam Leventének, hogy jöjjön fel skype-ra. De sajnos nem ért rá. Kicsit elszomorodtam, de aztán láttam, hogy Zorka már hívott is.

-Na mi a helyzet? Miért nem hívtál? – vont kérdőre.

-Jajj bocsi, csak aztán hogy elkezdtünk pakolászni meg voltunk egy kicsit várost nézni, és úgy eltelt az idő, igazán röstellem – mondtam kicsit szomorúan.

-Jól van, tudod, hogy nem azért mondtam – mosolygott – de mi ez a rosszkedv?

-Levente nem akart velem beszélni. Írtam neki, hogy jöjjön fel, de annyit írt, hogy most dolga van, majd később beszélünk…

-Jajj ugyan már, biztos valami dolga van tényleg. – próbált megvigasztalni.

Majd még órákig beszélgettünk. Megmutattam neki a házat- skypon keresztül már amennyire lehet- és közben pakoltam ki a szobámba a dolgaimat. Imádom Zorkának az ízlését, így pont kapóra jött a szoba dekorálásánál, hogy mit hova rakjak.

-Suliban mikor kezdesz? 

-Hétfőn. Addig is legalább még tudom még kicsit tanulni az angolt.

-Hát te hülye vagy. Mit akarsz még azon tanulni? Felsőfokú nyelvvizsgád van… mit akarsz még?

-Hát ilyen jogi kifejezésekkel még hadilábon állok azért. Nem árt még jó párszor ráfeküdni. Mert gondolom a jogon nem az időjárásról fogunk beszélgetni, vagy legalább is az oktatók nem arról fognak beszélni.  – mondtam és elkezdett röhögni.

Majd elköszöntünk egymástól és én lefeküdtem aludni. Hosszú volt ez a nap.